
1700%-ot ralizott a MemeCore – a TOKEN6900 is képes lehet hasonló sikerre?
TOKEN6900 előértékesítés fél millió felett – jöhet az 1700%?
Néhány hete a 120 ezer feletti Bitcoin csupán egy derűlátó előrejelzés volt. Július 14-én azonban a Bitcoin meghallgatta az elemzők imáit, és egészen 123 ezer dollárig ralizott, majd enyhe visszahúzódásba kezdett. Ez idő alatt a MemeCore árfolyama csaknem 2.000%-ot emelkedett, és bekerült a 100 legnagyobb kriptovaluta közé. A piac fellendülése továbbá jó hatással volt a TOKEN6900 előértékesítésére is, amely nemrég átlépte a fél millió dolláros mérföldkövet.
Az $M token kereskedése július 3-án vált elérhetővé, és az első néhány napban 0,05 dollár körül mozgott. Július 7-én azonban hatalmas raliba kezdett, amely a csúcspontját július 11-én érte el 1 dolláron. Azóta a MemeCore kissé visszaesett, és jelenleg 0,4 dolláron áll, ami még mindig 700%-os emelkedésnek felel meg a tíz nappal ezelőtti árához viszonyítva. Lássuk mi is állhat a MemeCore hatalmas áremelkedése mögött.
A MemeCore 2025 egyik legjobban teljesítő mém érméje
A fenti számokból jól látszik, hogy a MemeCore kétségkívül július legsikeresebb tokene. A token ralijának csúcsán a korai befektetők több, mint 1.700%-os nyereséget valósíthattak meg, ami még a legjobb mém érmék világában is számottevő profitnak számít.
A MemeCore azonnali sikere elsősorban azzal magyarázható, hogy a MemeCore az első olyan 1. rétegű blokklánc, amely kifejezetten a „Meme 2.0” ökoszisztémára lett kifejlesztve. A Meme 2.0 hasonló alapelvvel jött létre, mint a Web 3.0, azzal a különbséggel, hogy az internet helyett a mém érmék ökoszisztémáját szeretné eljuttatni a következő szakaszába.
A projekt szeretné ötvözni a mém érmék körüli felhajtást egy fenntartható gazdasági modellel, gondoskodva róla, hogy az ökoszisztéma minden résztvevője fontos szerepet tölt be. Az ökoszisztéma célja többek között az, hogy segítsen továbbfejlődni a mém érméknek, hogy ne csupán a felhajtáson alapuljon a sikerük, hanem valódi alkalmazhatóságon.

A token ralijához továbbá hozzájárult a tőzsdére kerülés időzítése, amit alátámaszt az a tény is, hogy az $M 1 dolláros csúcsa egybeesett a Bitcoin július 11-én felállított 119 ezer dolláros csúcsával. Ez kiválóan tükrözi, hogy a mém érmék továbbra is rendkívül érzékenyek a Bitcoin mozgásaira. A mém érmék és a Bitcoin árfolyamának összefüggése azonban az aktuális piacviszonyok között mindenképp pozitív tényezőnek tekinthető, hiszen számos elemző szerint hamarosan újabb csúcsokat láthatunk a Bitcointól.
Megnézem a TOKEN6900 előértékesítését
A Bitcoin ralijának példáját a Token6900 is követte
A TOKEN6900 egy teljesen új megközelítéssel próbál kitűnni a tengernyi mém érme közül. A projekt a mém érmék igazi veteránjainak példáját szeretné követni, és elsősorban a humorra, a meggazdagodás reményére és a mémekre összpontosít. Ezzel összhangban megvet minden olyan mém érmét, amely túl komolyan veszi magát és nincs tisztában a kriptovaluta piacon betöltött szerepével. A Token6900 fehér könyvében és a weboldalán olvasottak alapján valószínűleg a MemeCore-t is a hamis mém projektek közé sorolja. Bár a TOKEN6900 nyíltan vállalja, hogy semmilyen alkalmazási területet sem kínál, az előértékesítés elindítása óta több, mint félmillió dollárt gyűjtött össze.
A forradalmi alkalmazási területeket kínáló modern mém érmékkel ellentétben a Token6900 elsődleges célja az, hogy megmutassa az embereknek a pénzügyi rendszer valódi arcát. A Token6900 egy vérbeli lázadó, amely megelégelte az emberek kizsákmányolását és a fiat valuták értéktelenségét.

A projekt iránti érdeklődésből kiindulva úgy tűnik sokat osztják a Token6900 csapatának nézeteit, hiszen az előértékesítés már több, mint fél millió dollárt gyűjtött össze, és nem mutatja lassulás jeleit. Figyelembe véve, hogy a tokenek ára kétnaponta emelkedik, a befektetőknek mindenképp megéri a lehető legkorábbi szakaszban vásárolni, hiszen így már a tőzsdére kerülés nyereséges lehet a befektetésük.
Fél millió már megvan, és a következő mérföldkő sincs messze
A mém érmék piaca jelenleg a 2017-es ICO őrület emlékeit idézi fel, amikor napi szinten jelentek meg újabbnál újabb előértékesítések, amelyek nagy része rövid időn belül kudarcba fulladt. A legtöbb mém érme egyszerűen nincs tisztában vele, hogy milyen szerepet kell betöltenie a kriptovaluta piacon. Az első mém érmék a közösség vásárlóerejére és a felhajtásra alapoztak, és nem áltatták a befektetőket különféle csúcstechnológiás megoldásokkal. A Token6900 pontosan erre szeretne rávilágítani, és visszatérni a mém kultúra gyökereihez.
Ha te is osztod a Token6900 nézeteit, és egy igazi mém érmébe szeretnél befektetni, akkor mindenképp látogasd meg az előértékesítés oldalát. A T6900 tokenek vásárlásához különböző kriptotárcákat használhatsz, amelyek közül a Best Wallet KYC nélküli tárcát javasoljuk. A tokenek ára jelenleg csupán 0, 006575 dollár, ami pedig az elérhető fizetési opciókat illeti, ETH, USDT, BNB és bankkártya közül válogathatsz.
Megnézem a TOKEN6900 előértékesítését



