Egy nagyszabású szavazás során a Solana közössége elutasította az infláció szabályozására tett javaslatot, de a folyamat maga komoly győzelemnek számít a hálózat kormányzási rendszerében.
Rekordszavazás a solana életében
A Solana kormányzati rendszere eddigi legnagyobb szavazásán van túll. A SIMD-228 jelű javaslatról, amely az infláció dinamikus szabályozását célozta, a tétlen készletek (staking) 74%-a vett részt, összesen 910 validátor (hálózati csomópontot üzemeltető szereplő) közreműködésével. A javaslat elfogadásához a szavazatok legalább 66,67%-ára lett volna szükség, de csak 61,4% állt mellette. Ennek ellenére a közösség örülhet, hiszen ez a legnagyobb léptékű kormányzati döntés volt, amelyet bármilyen blokklánc-hálózat valaha megtapasztalt -írja a Cointelegraph.com.
Mi volt a javaslat lényege?
A SIMD-228 javaslat szerint az infláció jelenlegi fix csökkenése helyett egy dinamikus, piaci alapú modellre váltott volna a Solana. Jelenleg az infláció kezdetben évente 8%, majd évente 15%-kal csökken, amíg el nem éri az 1,5%-os szintet. Az új rendszer a staking aktivitás alapján szabályozta volna az inflációt, ami akár 80%-kal is csökkenhetett volna. Az elképzelés szerint a magas infláció növelheti az eladási nyomást, ami csökkenti a SOL árát, és végül elriaszthatja a felhasználókat a hálózattól.
Miért lett volna ez előnyös?
A fejlesztők szerint a dinamikus infláció néhány komoly előnnyel járt volna. Ha csökkent volna a staking aktivitás, az infláció automatikusan növekedhetett volna, ezzel biztosítva a hálózat biztonságát. Ezenkívül a rendszer a valós idejű piaci viszonyokra reagált volna, nem pedig egy merev előre meghatározott séma szerint csökkent volna az infláció. Az aktív SOL-használat is nőhetett volna a decentralizált pénzügyek (DeFi) terün, ami további likviditást biztosított volna a rendszernek.
Milyen kockázatok merültek fel?
Bár a javaslat előnyösnek tűnt, voltak ellenvélemények is. Az alacsonyabb infláció a kisebb validátorok számára nehezebbé tette volna a fenntarthatóságot, mivel kevesebb SOL-t kapnának a blokkjutalmakból. A javasolt modell növelte volna a rendszer komplexitását, amely kockázatokat hordoz magában. Emellett a staking arányok váratlan változásai miatt az infláció stabilitása is kérdésessé válhatott volna. Ezek a kockázatok hozzájárultak ahhoz, hogy a javaslat végül nem ment át.
Mi történt a solana árával?
A piaci reakció visszafogott volt, a SOL ára mindössze 1,5%-ot esett a hírre, 125 dollár alá csökkenve. Ennek ellenére az elmúlt két hónapban a token értéke 60%-kal zuhant, főként a memecoin-buborék kipukkadása miatt. A Solana hálózat bevételei is jelentősen csökkentek, mivel a fő felhasználási területek a memecoin-ok kibocsátásához kapcsolódtak.
Hozzászólnál a témához? Véleményed elmondhatod Discord szerverünkön.