Kripto Világ: A nap fontosabb hírei röviden

A mai Kripto Világ rövid híreiben szó lesz Olaszország adóemeléséről, Trump kriptójáról, és egy Coinbase jelentésről.

A mai Kripto Világ hírekbe három téma került be. Olaszország fontolgatja a bitcoin adó emelését, míg Trump kripto projektje az első napján kudarcot vallott. A Coinbase jelentése szerint viszont a kriptopiac érettebb, mint valaha. Mint rendszeresen, ez a cikk is a Cointelegraph cikke alapján készült.

Olaszország keményítene a bitcoin adózáson

Sziasztok kriptovilág lakosai! Úgy néz ki, az olasz kormány úgy döntött, ideje a bitcoinból is kivenni a az olasz kormánynak a pizzára valót, mert 2025-től a tőkenyereség adója 42%-ra ugrik a mostani 26%-ról. Talán Maurizio Leo gazdasági miniszter is kiszámolta, hogy ennyi pénzből még egy kis cappuccinóra is jut a kormánynak. Az új javaslat az olasz költségvetés része, és az állami bevételek növelését célozza, mert úgy tűnik, hogy szegény az olasz eklézsia. De ez még nem minden: a kormány emellett a digitális szolgáltatások adójának (DST) minimum bevételi követelményét is eltörölné. Eddig csak azoknak a cégeknek kellett fizetniük, akik 750 millió euró fölött kaszáltak, és legalább 5,5 millió eurót termeltek Olaszországban. Most viszont mindenkinek be kell dobnia a közösbe, aki kriptóval keresi a kenyerét. Ha mindez életbe lép, az 2019 óta a legnagyobb kriptoadózási változás lesz az országban, ami valószínűleg több bitcoin használót fog megijeszteni, mint egy olasz anyós!

Trump kripto platformjának bukása

Tegnap Trumpnak sem volt olyan jó kriptós napja. Az történt ugyanis, hogy Trump családja megpróbálta meglovagolni a kriptolázat a World Liberty Financial (WLFI) nevű projektjükkel.  Azonban az első napjuk valószínűleg nem került be a történelemkönyvekbe… legalábbis nem a sikerek rovatba. A 300 millió dolláros célkitűzésükből mindössze 3,4%-ot sikerült elérniük, ami nagyjából annyi, mint amennyit Trump egyik ingatlanának parkolója ér. Az október 15-én indult tokeneladás során 687 millió tokent sikerült értékesíteni, ami körülbelül 10 millió dollár bevételt hozott.

Ráadásul -ha ez nem lenne elég-, a platform weboldala a túlzott érdeklődés miatt úgy omlott össze, mint egy kártyavár, és órákon keresztül elérhetetlen volt. Nem lepődnék meg, ha a következő nap már jönne is a DDoS kifogás. Az első nap után mindössze 6 832 pénztárcában lapult WLFI token, ami messze alulmúlta a projekt várakozásait. Trump és fiai persze hűen álltak a projekt mögött, „Web3 nagykövetekként” tetszelegve, és Donald Trump azt ígérte egy videóban, hogy ez lesz az új digitális gazdaság vezető eszköze. Nos, egyelőre úgy tűnik, hogy a „vezetés” most inkább „sereghajtás”.

A kriptopiac drámai érése: a bitcoin felnőtté válik

Egy szülő életében az egyik legmeghatározóbb pillanat, amikor a gyermekei felnőtt korba lépnek. A Coinbase és a Glassnode legújabb jelentése szerint a kriptopiac 2024-ben olyan érett lett, hogy akár a szülei nélkül is elmehetne vacsorázni! A friss adatok szerint a bitcoin spot ETF-ek iránti kereslet szárnyalása és a blokklánc-tevékenység felpörgése hozzájárul a piac növekedéséhez. Csakúgy, mint ahogy a pizzához is mindig jó egy adag extra sajt. Emellett a stabilcoinok térnyerése és az ethereum második rétegének megoldásai is erősítik ezt a trendet. Persze, a digitális eszközök volatilitása még mindig olyan magas, hogy ha lenne egy olimpiai verseny, tuti, hogy aranyérmes lenne. De a bitcoin három hónapos spot árfolyam-volatilitása a 2021-es 130%-ról 60%-ra csökkent. Úgy tűnik, a piac most már nem csak a felnőttkor küszöbén áll, hanem ki is nyitotta az ajtót, és azt mondta: „Helló, befektetők! Mától nagykorú lettem!”

Szeretnél megismerkedni segítőkész kriptobarátokkal? Csatlakozz Discord szerverünkhöz!