Szadista lépésre készülhet a SEC az ETF-ek kapcsán?

Kicsi annak az esélye, hogy elutasítják a kérvényeket, de mégsem szabad teljesen megfeledkezni erről a forgatókönyvről. Ha időt szeretne nyerni a SEC, akkor visszadobhatják a már benyújtott űrlapokat.

Néhány piaci szereplő az utolsó pillanatra hagyta a benyújtást, de a decemberi határidőre beérkeztek a spot Bitcoin ETF kérelmek az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelthez (SEC). Miközben mindenki várja, milyen döntés születik, és találgat a lehetséges forgatókönyvekről, addig a BTC ára 2 éves rekordot döntött meg.

Az elutasítás is egy forgatókönyv

Kicsi rá az esély, hogy visszadobják januárban a kérelmeket, de érdemes ezt is észben tartani. Ha ez megtörténik, akkor azt nem egy határozott elutasításnak kell értelmezni. Egyszerűen arról lehet szó, hogy a SEC-nek több időre van szüksége – összegezte Eric Balchunas, a Bloomberg ETF elemzője.

A Cointelegraphnak Balchunas azt nyilatkozta, ő és James Seyffart (szintén ETF elemző – a szerk.) szerint továbbra is az elfogadásnak van nagyobb esélye. Mint kifejtette, szerintük 90 % esélye van annak, hogy január 10-ig pozitív döntést hoznak.

Balchunas azt is hozzátette, hogy a SEC és a Bitcoin ETF kibocsátói által belefektetett idő és erőfeszítés miatt nem valószínű, hogy az utolsó pillanatban elutasítanák a kérelmeket.

„Mindenki nagyon sokat dolgozott. Különösen az ünnepek alatt. Ha ezek után mégis negatív döntés születne, arra a szadista szó sem lenne elég erős jelző” – nyomatékosította Balchunas.

Vetle Lunde, a K33 Research kriptográfiai kutatócég elemzője szintén a pozitív döntésre lát nagyobb esélyt. Egy január 2-i piaci jelentésben mindössze 5%-ban jelölte meg az ETF elutasításának esélyét.

A SEC is megütheti a bokáját, ha most visszadobja

Ha most elutasítanák, akkor azt a kérelmezők sem néznék tétlenül. Volt már rá példa, hogy egy kriptopiaci szereplő pert indítson a szabályozó ellen. Ennek a veszélyét is mérlegelnie kell a SEC-nek. Balchunas úgy véli, ha most elutasítanák a kérvényeket, akkor az alapkibocsátók a Grayscale kriptoeszköz-kezelő nyomdokaiba léphetnek, és pert indíthatnak a szabályozó ellen.

Szerinted van rá esély, hogy elutasítják? Discord szerverünkön szívesen olvassuk véleményed.